A kollégium előtt sorakoztak fel a 12. évfolyam búcsúzó diákjai, hogy útra indulásuk előtt átvegyék batyujukat és virágjaikat a 11. évfolyamosoktól. Laczkó Dániel a kollégiumban maradó tanulók nevében indította el verses köszöntőjével diáktársait.
A ballagók énekével teltek meg a kollégium folyosói, belső udvara és a fiatalabbak vigyázó sorfalai között érkeztek meg a díszterembe, 4-6 éves közösségi életük hagyományos helyszínére. „Boldogasszony Anyánk, régi nagy pátrónánk…”, hangzottak fel ezen a szép kora nyári napon régi himnuszunk hálánkat kifejező és Égi édesanyánk mindenkori pártfogását megköszönő énekelt sorai, miközben végzőseink huszonkilencen jelképesen is átadták az őket követő nemzedékeknek az iskolai-kollégium zászlaját és felkötötték emlékeztetőül búcsúszalagjukat.
Nevelőik búcsúzó gondolatai közé szőve jöttek sorban a köszöntők, a búcsúszavak, az emlékképek…Barabás Zsolt az Iskola a határon c. regényből idézett.
A gitár-zenei szakkörünk Halmos Péter tanár úr felkészítésében Bódi László: Csodálatos világ c. dalát tolmácsolta útravalóul. Kamara-zenei együttesünk alsóbb éveseinek ajándéka az Óz című filmből, az Over the rainbow töltötte meg szép hangszerelésben az ünneplő közösség szívét-lelkét, Demeter-Szabó Judit tanárnő felkészítésével. A 11. évfolyam részéről Skultéty Karina búcsúztatott, sok kedves emléket, örömteli és küzdelmes pillanatot felelevenítve tanulságul, hogy „Jó nekünk itt lenni…”. A 12. évfolyam búcsúszavait, emlékképeit kedvességgel és emelkedettséggel áthatva Galgóczi Anna gyűjtötte csokorba és tolmácsolta.
A kamara zenekar azzal a dallal köszönte meg az elmúlt éveket, a közösséget és a kegyelmeket, melyet a városi kollégiumi ballagáson adtak elő szép sikerrel: Billy Boyd – The Last Goodbye a Hobbit című filmből.
Intézményegység vezetőnk ünnepi köszöntőjében felidézte a közel négy évvel ezelőtti találkozás pillanatait, az elmúlt szép diákévek tanulságait, közös élményeit, példaképeit, örömteli és biztató eredményeit. Felvillantotta előttünk a ballagók jövőbeli terveit, életpályáit, mindazokat a talentumokat, melyeket megosztottak velünk itt létük során.
Következtek a ballagóink képes üzenetei, értékes gondolatai majd az adott nevelési-közösségi téren arra különösen méltók vehették át elismerésüket, jutalmaikat, tanúságot téve az elmúlt években végzett sokoldalú tevékenységeikről, szorgalmukról, jó példájukról. A jutalmazottak: Fábián Katalin (Czuczor), Gulyás Klára (Czuczor), Pintér Bernadett (Czuczor), Rádics Sarolt Dóra (Czuczor), Varga Zsófia Zsuzsanna (Czuczor), Bognár Lilla (Apor), Kovács Írisz Karolina (Apor), Purcsel Boglárka (Apor), Rippert Ágnes (Apor), Budai Mátyás (Apor), Kovács Norbert (Apor), Pisch Bátor (Apor), Szalai Zoltán (Hild), Orbán Ferenc Adorján (Págisz), Farkas Levente (Págisz), Bors Levente (Págisz), Pekker Dominik (Págisz).
Valamennyi végzősünk hagyományaink szerint ajándékba kapta az Útravaló a kollégiumból c. kiadványunkat, amely tanításaival, diákjaink és nevelőink gondolataival emlékezetes és kedves lehet számukra. Ünnepségünk zárásaként a hála és az áldás szavai következtek. Gáspár Judit Szent Pálnak a rómaiakhoz írt leveléből idézett fel emlékezetes sorokat, majd Lakner Katalin tanárnő közösségünk fohászait terjesztette a Mindenható Isten és Égi közbenjáróink elé a meghallgatás reményében. Benkovich Ferenc atya iskolánk és kollégiumunk lelkészeként és mindennapi pártfogójaként megáldotta ballagóinkat és a Szentlélek Istennek a Bölcsesség Lelkének, a Jó tanács Lelkének és a Szeretet Lelkének munkálkodását kérte életükre, diákjaink részéről pedig mindig nyitott szívet, imádságos lelket a kegyelmi ajándékok befogadására. Ünnepségünk végén nemzeti imánkat a Himnuszt énekeltük el, majd következett a közös vacsora és a kollégiumi szerenád.
A Győri Püspökségnek, az Apor Iskola vezetésének, az Apor Alapítványnak, valamennyi pedagógus és technikai munkatársunknak hálásak vagyunk a közösen megvalósított eredményes és szép évekért. Őszinte szeretettel köszönjük meg a családoknak, akik nagy bizalommal bízták ránk gyermekeiket, hogy mindvégig együttműködésre készek voltak abban, hogy szellemiekben és lelkiekben egyaránt felnőtté válhassanak fiataljaink. Talentumaikat megőrizzék és gazdagítsák, számtalan közösségi élménnyel legyenek boldogabbak. Köszönjük imádságaikat és mindennemű segítségüket.