A szabadságharc drámai végórái közeledtek. A tavaszi hadjárat sikerei után a Habsburgok belátták, hogy egyedül nem képesek leverni a magyar forradalmat, és elfogadták az orosz cár már korábban is felkínált segítségét. I. Miklós cár, „Európa zsandára" 1849 júniusában kétszázezer katonát indított útnak Magyarország ellen.
A forradalmakat 1849 nyarára mindenütt leverték, Európa kormányai szemben álltak a magyar forradalommal. Segesvár mellett megsemmisült Bem serege, elesett Petőfi, és néhány nappal később a temesvári csatában felbomlott a honvédsereg nagy része. Kossuthot az aradi várban érte az újabb katasztrófa híre.
A világosi fegyverletétel után a megtorlás legfeketébb napja október 6-a volt, Haynau bosszúhadjáratának csúcspontja. Pesten golyó által kivégezték gróf Batthyány Lajost, az első felelős magyar kormány miniszterelnökét. Ugyanezen a napon Aradon a kivégzőosztag elé, illetve bitófa alá került a szabadságharc 13 tisztje. Ők nemzetünk mártírjai. Kevesek azok közül, akiknek tudjuk a nevét. Rajtuk kívül még vagy százhúsz embert kivégeztek Aradon; ezerkétszázan börtönbe kerültek, több ezren emigráltak, s félszázezer honvédet besoroztak a császári seregbe. (Részletek Halmos Péter csoportvezető összeállításából)
Lövés dördült az éjszakába,
A fáknak megrezzent az ága,
Mint aki hirtelen felébred
S ijedten a távolba néz.
Lent a csermely, a víg zenész,
Elhallgat kissé, s újra kezdi.
Nem elmélkedik tovább senki;
Erdő alszik, szellő suttog,
A szürke füst lassan elszéled.
Nem szűnt meg semmi, csak egy élet.
(Wass Albert)