Archívum

Túl sok mindenre akarunk egy időben odafigyelni, ezért aztán sokszor éppen a lényeges, fontos hangokat nem halljuk meg vagy ha meg is halljuk, a szívünkig csak ritkán jutnak el. Lármában élünk: zaj van körülöttünk és bizonytalanság, szétszórtság bennünk. Minden embernek szüksége van arra a benső hangra, a Lélek által megszólaltatott tiszta hangra, melynek segítségével csak az igazat fogadja el igaznak…

 

Szükséges az is, hogy legyen olyan időszak az életünkben, amikor önként vállaljuk a „pusztai” magányt, az elcsendesedést, a lelkünkre való odafigyelést, a másokért vállalt áldozatot. Ilyenkor kicsit „rendbe tehetjük” önmagunkat. Rendezhetjük kapcsolatunkat Istennel, ezt követően tudjuk egyenesbe hozni emberi kapcsolatainkat is. Hívő ember számára a húsvét előtti negyven nap ilyen önként vállalt időszak kell, hogy legyen, a Lélekre bízva minden napunkat. Élhetünk a lélek eszközeivel: a böjttel, a lemondással, az önuralommal, a jótékonykodással. Biztosan könnyebb lenne, ha a böjt idejére elvonulnánk a világ felfokozott valóságától távol, de éppen az erőfeszítés a lényeg, s így talán hitelesebb is, hisz a mindennapi élet, a család vagy a munkahely a lélek legjobb „gyakorlótere” …

 

Ez a szent időszak a lélek táplálásának, töltekezésének, az imádságnak is a kegyelmekben gazdag ideje. A világból lelkünk csendjébe visszahúzódva, a külső mögött rejtőző belső valóságra figyelhetünk: megvizsgálhatjuk lelki életünk örömeit és nehézségeit. Őszinte elhatározásaink, önmegtagadásaink és jócselekedeteink által erőtlenedik a rossz, és megerősödik bennünk, ami jó … Ha valóban szeretnénk, hogy megtartó erő legyen bennünk a lélek és Krisztus követségében járhassunk az emberek között: lelkünket gondozni, ápolni kell… (Kovács András: Nagyböjti tűnődések c. gondolatai alapján)

 

 

 

 

Kollégium nevelőtestülete